Van valami, amiben biztosan jobb az ezredfordulós generáció

A cégvezetőknek el kell fogadniuk, hogy csakis új vezetési stílussal lehet hatékonyan kezelni az új generációt, akik legalább egy tulajdonságukban mindenképpen jobbak az előzőnél. 

Lynda Shaw, kognitív neurológus és pszichológus szerint a fiatalabbak általában magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek, mint a korábbi generáció, ami abban is megnyilvánul, hogy odafigyelőbbek, készségesebbek, és ennek megfelelően reagálnak, bár azt hozzáteszi, hogy attól függetlenül, hogy ez általánosításnak tűnhet, mégis a tapasztalataiból indul ki. Mindemellett azt is állítja, hogy az ezredfordulós fiatalok hatékony kezeléséhez teljesen más mód vezet, mint az előző generáció esetében, és ha van valaki a cégnél, aki képes megfelelően olvasni az emberekben, illetve ennek megfelelően kommunikálni velük, akkor munkaerőként is sokkal hatékonyabbá tehetőek.

young worker 2

Shaw szerint a régi stílus, mely nem érzelmi alapon működő menedzsment volt, ebben az esetben már nem működik, és ha mégis így kívánunk bánni a fiatalokkal, akkor nem fogják magukat jól érezni. “Nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy miként kezeljük a fiatal generációt. Sokkal komolyabban, mint valaha is ezelőtt” – mondta Lynda Shawn. Azt is említi, hogy aki szerint a közösségi média elkorcsosítja a fiatalok kommunikációs képességeit, az nagyon téved, és rosszul gondolja, hogy a kütyük nyomkodása visszafejleszti ezt a képességet, mert a saját tapasztalatai szerint a fiatalság igenis jól kommunikál.

Kategóriák: Üzlet,Cégvezetés

Tagek: ,,